"Anyám a korai vonattal jött a városba... Még a vonaton bevett egy nyugtatót és az állomásról egyenesen a fodrászhoz ment. Életében először ment fodrászhoz. A kiutazás előtt levágatta a copfját. De miért, a copfod a tiéd, mondtam neki. Enyémnek enyém, de nem Németországé. Ki mondta. Rosszul bánnak azokkal Németországban, akik viszik a copfjukat, mondta anyám. Nagyanyádét majd én vágom le. A mi fodrászunk meghalt. A városi fodrásznak nem lenne türelme hozzá, nem bír nyugton ülni a tükör előtt. Oda kell kötöznöm a székhez. Tombolt a szívem, mondta anyám. Egy öregember vágta le a copfomat, könnyű kézzel csinálta. A fiúnak meg, aki megmosta utána a hajamat, súlyos volt a keze. Összerezzentem, amikor közeledett az olló. Olyan volt, mint az orvosnál. Anyám tartóshullámot csináltatott. Nem tette föl a fejkendőjét, pedig hideg volt, hogy lássam a loknikat. A levágott copf nála volt egy műanyag zacskóban. Magaddal viszed-e, kérdeztem. Vállat vont."
