A Loire völgye mindig is Franciaország egyik legizgalmasabb helyszíne volt, legyen szó háborúról, cselszövésről vagy épp országok sorsát eldöntő házasságról. Ezen a vidéken pedig minden megtörtént, ami egy folyam két partján megtörténhet. Eleget háborúztak itt a vidék uralmáért a grófok, majd az angolok szerettek volna ideköltözni. Ezt Jeanne d'Arc fellépése hiúsította meg, aki után viszont a francia királyok telepedtek nagyjából egy évszázadra a biztonságot nyújtó vastag falak közé. Hogy jól érezzék magukat, hozták a reneszánsz építészetét is, és a gótikus erődök lassacskán levedlették középkori viseletüket, majd szebbnél szebb paloták épültek meg. Az uralkodók távozása után csak a kastélyok maradtak itt, de a gyönyörű vidék - bár politikai súlyából jócskán veszített - megőrizte varázsát, újabb és újabb kastélyok építőit idevonzva. A vidék változatossága ennek is köszönhető. Megtalálhatjuk az ezeréves várak idővel dacoló maradványait, a gótikus égbe nyúló tornyocskákkal felékesített középkori várakat ugyanúgy, ahogy nem lehet elmenni a francia reneszánsz talán legszebb példái mellett sem. De ha mindez nem lenne elég, a klasszicista épületek alig háromszáz év távlatával várnak minket. Itt minden francia. Az ezeréves torony pontosan ugyanannyira a táj része, mint a legfiatalabb kastély. Minden épület képes valami olyan egyedi élményt nyújtani, amit a többi nem. Hogy ez menynyire igaz, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a vidék a világörökség részévé lett nyilvánítva. Ez a Loire-völgy varázsa, ez a mérhetetlen gazdagság, amely ahelyett, hogy ismételné önmagát, folyton képes meglepni minket valami újdonsággal, amivel csak gazdagabbá válik a vidék, és az is, aki képes ezt észrevenni.
