A XX. századi magyar irodalom legfontosabb művei azok, amelyek a magyarság számára érthetővé teszik a század eseményeit, és a megadják ehhez lélektani hátteret. Közöttük is az egyik mérföldkő Ottlik Géza "Iskola a határon" című regénye.
A mű egy század eleji, határ menti bentlakásos katonaiskolában játszódik, ahol a Monarchia hagyományai szerint a vakfegyelem áll mindenek előtt. A családjaiktól elszakított kiskamaszok belecsöppennek egy zárt világba, ahol a megaláztatások és fizikai kínok egész sorát kell már ilyen fiatalon megélniük. Az író saját élményeit használja fel a nyomasztó légkör ábrázolásához, hiszen maga is ilyen iskolába járt.
Ami mégis reménysugár ebben reménytelennek tűnő helyzetben az az író humanizmusa és tisztelete az emberi méltóság iránt.
"...egyrészt botrányosan modern, másrészt pedig teljesen épeszű könyv, tehát van eleje, van vége, persze közepe is, a mondatok is normálisak, nagybetűvel kezdődnek, írásjel van a végükön. Nem is egy mondatból áll az egész regény, mint mondjuk, másutt. Mindez talán arra figyelmeztet, hogy modernségen ezeknél a dolgoknál sokkal fontosabbat kell érteni. Mondjuk, egy gondolkodásmódnak vagy még inkább egy létezésnek a radikalizmusát. Hogy erre a radikalizmusra hív föl az Ottlik-könyv a sajátjával..." /Esterházy Péter/
