A regény narrátora Haruko, a japán császárné. 1959-ben, huszonnégy évesen feleségül megy a koronaherceghez, és ezzel ő lesz a világ legtitokzatosabb, legrégibb és legzártabb monarchiájának az első nem arisztokrata származású tagja. Az ifjú koronahercegnő csak az esküvő után döbben rá, hogy az előző századok szokásrendjének rabja lett, minden mozdulatát figyelik, és folyamatosan kioktatják. Haruko idővel összeroppan, ám saját gyermekkori emlékeiből táplálkozva újra talpra áll, és a későbbiekben már maga is aktívan befolyásolja a következő nemzedék életét. Haruko császárnőként, komoly szerepet játszik abban, hogy egy másik fiatal nő - Keiko, a külügyminisztérium feltörekvő csillaga - igent mond fiának, az akkori koronahercegnek a házassági ajánlatára. A drámai következmény nem marad el. A regény alapötletét Michiko japán császárnő élettörténete adta, aki Harukóhoz hasonlóan szintén szerelemből ment feleségül az akkori koronaherceghez, Hirohito császárhoz. Közemberként került a császári palotába, és fia születése után ő is olyan súlyos válságon ment át, hogy átmenetileg megnémult. John Burnham Schwartz érzékenyen megrajzolt, fiktív háttértörténetet és végkifejletet ad az újságokból ismert keretnek.
