Egy olyan könyvet tart kezében a kedves olvasó, amely a szerz? szándékai szerint azért íródott, hogy segítséget nyújtson a tanulni vágyók számára a tanulás fejlesztésének tanulásához.
Manapság már általános elvárás mindannyiunk számára az életünk végéig tartó tanulás. Azaz olyan készségek, képességek kialakítására, fejlesztésére van szükségünk, amelyek alkalmassá tesznek bennünket az új ismeretek befogadására, a régi tudás korszer?vé tételére. Amelyek megtanítanak eligazodni a tengernyi információáradatban, kiválasztani a fontosat a kevésbé fontostól, a jót a rossztól, a lényegeset a lényegtelent?l.
Be kell vallani, hogy tanulni, illetve jól, eredményesen, hatékonyan tanulni nem könny? feladat. Ehhez azonban nagy segítséget nyújthat olyan tanulási technikák, módszerek, stratégiák megismerése és alkalmazása, amelyek egyaránt alkalmasak a formális és informális ismeretszerzés megvalósításához.
Hogyan, milyen módon teszi ezt A tanulás fejlesztésének tanulása cím? könyv? Kevés elmélet és sok gyakorlat párhuzamában vezeti végig a tizennégy és kilencvennégy év közötti érdekl?d? olvasóit a tanulási folyamat megismerésének és megvalósításának lehetséges módozataiban.